Itt az ideje, hogy kicsit egy kis örömet szerezzek azoknak a Placebo rajongóknak, akiket elkeserített a zenekar új albumáról olvasott rengeteg negatív kritika. Mit szépítsük, jól megkapták a magukét a magyar okosoktól, de amint Zdenka barátnőmtől hallottam, a csehektől is.
Bevallom, magam is aggodalommal hallgattam meg a lemezt a korábban megjelent dalok megismerése után, és felkészültem a legrosszabbra, a teljes összeomlásra, a csalódás netovábbjára. Az első ismertté vált szám, a Battle For The Sun még tetszett , de a kislemezként megjelent For What It's Worth hallatán (és a videó láttán) már kétségeim támadtak. Mindennek "megkoronázásaként" az Ashtray Heart már a katasztrófával volt egyenlő, és sírhatnékom támadt a gondolatra, hogy előrendeltem ezt a szörnyű albumot. "Igen, mostmár akármi történik, ott lesz a polcomon, és örökké arra emlékeztet majd, hogy milyen hülye vagyok, hogy hallgatás nélkül megveszek valamit, amiről aztán kiderül, hogy rémes." Persze maradt még bennem remény, csak nem túl sok.
Eljött aztán a nagy nap, mikor a hivatalos megjelenés előtt az interneten bárki teljes hosszában megismerhette a Battle For The Sun-t, én pedig éltem a lehetőséggel. Aztán még egyszer...Majd még ötször. Csoda történt! Annyira jó volt, hogy nem is mertem elhinni! De hogy is hihettem volna az előzmények ismeretében?
A Kitty Litter erős kezdés, igazi Placebo hangzással, és bár rögtön az egyik leggyengébb szám (Ashtray Heart) követi, nincs idő elveszteni a lelkesedést, mert jön is a címadó nóta, amit egyre jobban szeretek. Tetszik az íve, a fokozódó drámaisága, és persze a témája, az egész lemezt összefogó vágy a változásra, a sötétséggel való szakításra.Olyan, mint egy lassan kinyíló ajtó, amin határozottan be szeretnék lépni. Még akkor is, ha odabent megint egy kevésbé jól sikerült darab, a For What It's Worth vár. Bár, ha őszinte akarok lenni, a kezdeti ellenérzésem már szinte teljesen tovaszállt, és bár sosem lesz a kedvencem, tulajdonképpen már nincs különösebb bajom ezzel a dallal sem.
Különben is, a java csak utána jön. Határozott színvonalbeli emelkedés kezdődik a Devil In The Details-szel, amit senki más nem tudna úgy előadni, mint Brian Molko. A hangja úgy dübörög végig a számon, hogy egy percre sem veszít a lendületből, örvényszerűen ránt magával minket is a saját világába. Ezt követi a Bright Lights, ami álomszerű, felemelő, fájdalmas és vigasztaló egyszerre, szinte repülök, miközben hallgatom. A szövegében valóban ott a blogger kolléga által említett gyenge pont, de kit érdekel, ha egyébként ennyire gyönyörű. A Speak In Tongues is az. Ha már túlságosan elszálltunk, a The Never-Ending Why majd magunkhoz térít zúzós kezdésével, hogy aztán közel három és fél percen át pörögjünk. Ez amúgy személyes kedvencem,bár tényleg kissé idétlen a refrén szövege.
A csúcspont után enyhe meglepettség következik a Julien-t bevezető tüc-tüc és Molko hamisnak tűnő éneke hallatán, de mielőtt megijednénk, már robban is, és a dal hamar "rendberakja" magát.:-) A lebegős Happy You Are Gone néhol picit unalmas, de még az elfogadhatóság határán belül, ugyanezt érzem a Come Undone-nal kapcsolatban is. A köztük helyet foglaló Breathe Under Water viszont Placebo bulikra való, ugrálásra késztető dinamizmusával távol áll az unalom gondolatától is. Ha a The Never-Ending Why után el is kezdett kicsit lefelé haladni a lemez, azért komoly zuhanást nem tapasztaltam, a Kings Of Medicine alatt pedig ismét pár méterrel a föld felett éreztem magam.Ez az a zárószám, ami után az ember még vagy húszszor meghallgatná elölről az egészet, annyira elvarázsol.
Mit is mondhatnék még? Nyilván sokak véleményével vitatkozom, ha azt állítom, hogy az még mindig a régi Placebo. Hiába a dobosváltás (ami energia tekintetében mindenképpen jót tett a zenekarnak), az új zenei elemek, (több billentyű, ilyesmi...na jó, nem teszek úgy, mintha értenék ehhez, höhö), a pozitívabb hangzás, a lélek maradt, és a Placebo hatás is.
Nem próbálom cáfolni a földbe döngölős kritikákat, én így érzem, és kész. Boldog vagyok és elégedett!:-)
Nézzünk azért pár egyéb véleményt, a teljesség igénye nélkül:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.