Mert mit is akarok én az élettől?

MegfordÍtva a kérdést, vajon az ÉLET-igen, az a bizonyos nagybetűs-mit akar tőlem? Jó lenne, ha egyszer leülhetnék vele teázni, és válaszra kényszeríthetném, valahogy így:

- Bökje már ki végre, hogy komolyak-e a szándékai! Mert ha csak szórakozik velem, akkor felesleges tovább vesztegetnünk egymás idejét! - eképpen szólnék, és ha az utóbbi eshetőség bizonyulna igaznak, mosolyogva dugnám fejemet a sütőbe.

Azonban be kell látnom, hogy egy ehhez hasonló kedélyes társalgásnak kevés az esélye zavart elmémen kívül, így aztán jobb megoldás híján nekem kell megtalálnom ama bizonyos választ.

 -Ó, mi sem egyszerűbb!-mondhatnám optimistán. - Menni fog ez, mint bizonyos bélműködéssel kapcsolatos tevékenységek az alapvetően alvásra szolgáló bútordarabon!!!

Az előbbiekhez hasonló pozitív gondolatok után egy nap talán arra ébrednék, hogy az élet értelme becsönget szerény hajlékomba, és végre lerántja magáról a leplet, feltárva előttem szexi felsőtestét.

...

Akarom mondani, létezésem nagy titkát... Az előbb kicsit elkalandoztam, talán azért csúszott be ez a felsőtest dolog.

Visszatérve az nyugtalanító mélyfilozófiai kérdésekhez, persze előfordulhat az előbb leírtak ellenkezője is, azaz, hogy nem döbbenek rá semmire, és tudatlanul, reménytelenségtől megfáradva hajtom majd a fejem az elmúlás párnájára. Ah! Kevésbé költőien fogalmazva: hülyén halok meg.

Akármit is hoz a jövő, egyenlőre teljes a sötétség. Könyörgöm, valaki gyújtsa föl a villanyt!

*Ez a bejegyzés egyszer már megjelent a régi blogomban, de eseménytelen, illetve túlságosan is eseménydús napokon jól jön egy kis ismétlés.(Értsd:Amikor nincs időm/ötletem a blogoláshoz, csalok egy kicsit...)